A majdnem két magyarországnyi Tunézia igen változatos földrajzi adottságú. Aki északról dél felé szeli át az országot, elöbb az enyhe, meditterrán éghajlatú földközi-tengeri partvidéken jár. Ezután a kissé zordabb Part-Atlasz kopár mészkõ- és homokkõ-vonulatai következnek, melyet délrõl óriási sóstavak (sottok) öveznek. Délen pedig már a Szahara homokdünéit csodálhatja az utazó. 
Tunézia természetvédelme még gyermekcipõben jár. Csak a nyolcvanas években kezdõdött meg a természetes élõvilág rendszeres kutatása és védelem alá helyezése. A nemzeti parkokról és vadvédelmi rezervátumokról még egyetlen összefoglaló kiadvány sem jelent meg. Így az országba érkezésünk után elsõ feladatunk volt, hogy az irányítást végzõ Mezõgazdasági Minisztériumban tájékozódjunk. Megtudtuk, hogy az országban hat nemzeti park van, melyek közül azonban csak kettõ látogatható, a többihez a minisztérium engedélye kell. Néhány napos várakozás után kaptuk meg a szükséges iratokat és indultunk elsõ állomásunkra a Gabesi-öböl partjához. 

A francia Camargue és a spanyol Coto Donana mocsaraiban is költõ rózsás flamingók a téli idõszakban Ézsak-Afrika lagúnáihoz vándorolnak. Több helyen is találkoztunk e kecses, látványos madarakkal. Legelöször a fõváros, Tunisz közvetlen közelében elterülõ sósvizü tavaknál, majd délebbre a Gabesi-öböl tengerparti lagúnáinál. Legnagyobb számban a Tyna-i sós tavaknál fordulnak elõ. Ezeket a tavakat mesterségesen alakították ki úgy, hogy erõs kõgáttal elrekesztették a tengertöl. A hullámveréstöl védett lagúnában sókerteket létesítettek. A négyzet alakú sekély tavak között gátrandszer teremt összeköttetést. 

A só kitermelése télen szünetel, és ekkor az Európából érkezõ vizimadarak veszik bírtokba. A flamingókat több száz fõs csapatokban látni. Fejüket a vízba lógatva, lemezes csõrükkel szûrik az iszapot, melyböl legfõbb táplálékokat, a sórákokat és sólégylárvákat fogyasztják. A flamingókon kívül szintén nagy csapatokban érkeznek ide gulipánok, kanalsgémek és kárókatonák. 
A több ezer madár védelme érdekében néhány évvel ezelött a kb. 8 - 10 négyzetkilóméteres területtet rezervátummá nyílvánították. 

A jégkorszak utánaz éghajlati övek határai féltekénken egyre északabbra tolódnak; ennek egyik következménye a Szahara sivatagjának terjedése volt. Az akkor még a szavannán élõ állatok fokozatosan északra és délre vándoroltak. Az észak felé tartók egyre kisebb területre szorultak, mert útjukat állta az Atlasz és a Földközi-tenger. Az elmúlt száz évben az emberi tevékenység hatása miatt a szavanna és annak élõvilága szinte teljesen eltünt Afrika északi részéböl. Csak egyetlen helyen maradt fenn, a Szaharai Atlasz vonulatának déli lábánál eltérõ Bou Hedma Nemzeti Parkban. 

Kissé irónikusan nevezhetnénk ezt a tájat Észak-Afrika Szerengetijének is. Pár ezer évvel ezelött még nem tünt volna olyan fúrcsának e kijelentés. Gondoljunk csak Hannibal elefántjaira vagy a még néhány száz éve egész Észak-Afrikában elterjedt berber oroszlánra. Az állatvilág letünt gazdagságának legfõbb bizonyítékai azok a sziklafestmények a szaharai hegységekben, melyeket az õsember készített zsiráfokról, orrszarvúakról, antilopokról. 

A Bou Hedma Nemzeti Park 16500 ha-os területen örzi az egykori gazdag élõvilág nyomait. Az akáciás facsoportokkal tarkított füves területen két nagytestü antilopfaj fordul elõ. Egyikük a hátrahajló szarváról híres oryx antilop észak-afrikai alfaja, mejnek mindössze 200 példánya maradt fenn és ennek egynegyede itt él. 
A másik antilopfaj a jóval gyakoribb, szürke színü és csavart szarvú addax antilop. 8 - 10 fõs cspatokban láthatók, hasonlóan a jóval kisebb testü gazellákhoz. Tunézia három gazellefaja közül itt a legkisebb dorcas gazella él. A park jellegzetes "szavannaállata" a strucc. Magányosan vagy párokban láthatók, amint egykedvüen sétálgatnak a tüzõ napon. A közelben elterülõ kopár, gyalog alig járható hegyvidékröl gyakran húzódnak le a száraz evszakban muflonok és a park legnagyobb ragadozója, a csíkos hiéna. A hiénák mellett sajnos már csak sakálok és néhány kis termetü macskaféle fordul elö, de a múlt században itt még oroszlánok és gepárdok vadásztak. A Bou Hedma Nemzeti Park igen szigorú védelem alatt áll, és a környezõ hegyek miatt nehezen megközelíthetõ, turisták alig látogatják. 
(folytatás)